25-30 ezer szakdolgozó hiányzik az egészségügyből, megfelelő béremelés nélkül nem lesz utánpótlás

Forrás: MTI

Idén augusztusban jelentette Be Kásler Miklós, hogy a 2018-ban meghirdetett négylépcsős béremelés utolsó lépésenként 2022. január 1-tól 30 százalékkal emelkednek a az egészségügyi szakdolgozói bérek. Orbán Viktor viszont már csak 21 százalékról beszélt a napokban. A különbség oka, hogy az EMMI miniszter a 2018-as bérekhez, Orbán pedig a 2020-ashoz viszonyított. – írja a 24.hu.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke szerint hiába kommunikálja azt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy jövőre egy ápoló átlagosan a két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit 2016 előtt keresett, ettől még

  • a szakdolgozói bérek egyre durvábban lemaradnak az orvosi illetményektől (egy 15 éve dolgozó diplomás mentőtiszt bruttó 384 ezer forintot, egy mentőorvos pedig egymilliót kap majdnem ugyanazért a feladatért),
  • és a kezdő ápolói fizetés megint alig fogja meghaladni a bérminimumot (egy pályakezdő szakdolgozó bruttó 254-273 ezer forintot fog keresni jövőre, míg a bérminimum 261 ezer forint lesz.)

A kamara biztos abban, hogy így nem fogják tudni pályán tartani az embereket, nem várható, hogy növekvő érdeklődés legyen a főiskolai, egyetemi szakdolgozói képzésekre, és még több szakterület ellátása lehet problematikus.

Ápolóból már most is jóval nagyobb hiány van az országban, mint orvosból – a MESZK becslései szerint 25-30 ezer szakdolgozó hiányozhat a rendszerből. Akik még dolgoznak, azok közül sokan nyugdíj előtt állnak, jó páran pedig a pályaelhagyáson gondolkodnak. És ha megint lehet külföldön is dolgozni, a kinti bérek várhatóan nem keveseket csábíthatnak el ismét. Ha így lesz, az katasztrofális helyzetet okozhat, nem lesz, aki ápoljon, asszisztáljon a műtéteknél, működtesse a kézi diagnosztikai eszközparkot, ellássa a labortevékenységeket. Balogh Zoltán szerint stratégiai kérdés, hogy tegyenek valamit, és megtartsák a kollégákat, ehhez pedig végre meg kellene teremteni a munkabékét, megfelelő béremeléssel.