Jól muzsikál a Rogán Antalt helikoptereztető cég

Forrás: MTI

A Népszabadság bezárásához vezetett, hogy 2016-ban megírták: Rogán Antal és exfelesége helikopterrel utazott el az azóta szintén elvált Szabó Zsófi celebesküvőjére. Rogán előbb tagadott, majd azt mondta a helikopterezést felesége cége, a Nakama&Partners kapta egy ügyféltől ajándékba.

A Nakamát 2015-ben alapította Sarka Kata későbbi férjével a Valton tulajdonosával, Bessenyei Istvánnal. Bessenyei 2016-ban tulajdonrészét eladta Rogánnak, így 2016 óta ő lett a többségi tulajdonos. A cég pedig igen jól muzsikál: az Opten szerint kilenc főt foglalkoztató reklámügynökség fennállása óta összesen 2634 millió forintos bevételt hozott és 700,5 millió forint nyereséget termelt.

Nem ez egyébként a két barátnő egyetlen közös vállalkozása: a twn.hu nevű online bulvároldalt kiadó, 2018-ban alapított Top News Hungary Kft. tavaly 679,8 millió forintos forgalom mellett 571,4 millió forint nyereséget termelt. A tavalyi évre vonatkozó mérlegük szerint a tulajdonosok 560,1 millió forint osztalékot szavaztak meg maguknak.