Ezúttal 77 milliárdos támogatásról mondott le a kormány

Forrás: Facebook

A norvég külügyminiszter közleményben erősítette meg azt a sajtóban már megjelent hírt, hogy a magyar kormány és a donországok nem tudtak megállapodni az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Alapok civileknek szánt támogatásainak a kezeléséről. Ezért a jelenlegi időszakban Magyarországon nem lesznek az alapokból finanszírozott programok, és Magyarország elveszti a hozzáférést az alapokból előirányzott mintegy 214,6 millió euróhoz (mintegy 77 milliárd forinthoz).

Az Orbán-kormány problémája, hogy ennek az összegnek a töredékét, 4 milliárd forintot a donorországok által kiválasztott civil szervezet osztja szét, méghozzá úgy, hogy abba senki nem szólhat bele. 2014-ben a kormány már nekiment az erre a szerepre kiválasztott Ökotárs Alapítványnak, az ellenük folyó hadjárattal annyit sikerült is elérniük, hogy vétójogot kapjanak, azaz meg tudták akadályozni, hogy olyan civil szervezet ne oszthassa szét a pénzt, akit nem támogattak.

Az új támogatási ciklusra ez azonban már nem vonatkozik, a kormány pedig inkább lemond a teljes összegről, mintsem elfogadja, hogy a civileknek járó részt egy olyan szervezet oszthassa szét, amely tőle független.