Kunetz Zsombor: 2020-ban 500 ezer ember nem kapott egészségügyi ellátást

Forrás: MTI

Miközben a hazai koronavírus áldozatainak száma meghaladta a harmincezer főt és ezzel továbbra is második helyen állunk a szégyenletes népességarányos halálozási ranglistán, a kormány tagjai egymást túlharsogva buziznak, a miniszterelnök pedig fokossal menne Brüsszelbe, ráadásul újabb nemzeti konzultáció is érkezik. – írja Dr. Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a 444!-en.

Kunetz szerint a járvány harmincezer áldozata csak a jéghegy csúcsát jelenti, ennél sokkal magasabb lehet azon halottak, illetve súlyos egészségkárosodást szenvedettek száma, akik a Kásler-Müller féle járványkezelés alatt nem jutottak megfelelő ellátáshoz. 

Állítását tényekkel is alá tudja támasztani: a NEAK (az OEP utódja) 2020-as jelentésében az áll, hogy a krónikus betegellátás összesített esetszáma közel negyven százalékkal esett vissza  2019-es évhez képest.  Azaz amíg 2019-ben majd 263 ezer kórházban ápolt krónikus beteg után fizetett a NEAK, addig 2020-ban már csak 161 ezer beteg kaphatott ilyen típusú ellátást, 100 ezerrel kevesebb, mint az utolsó COVID előtti évben. Szintén a NEAK adatsorát tekintve a “Fekvőbeteg és kúraszerű ellátás összesített teljesítmény” adatai szerint a finanszírozott esetszám húsz százalékkal csökkent, pedig a betegek száma évről évre növekvő tendenciát mutat, a vírus előtti utolsó évhez viszonyítva minimum 433 050 beteg nem kapott kapott ellátást. 

Kunetz szerint összességében kijelenthető, hogy közel fél millió ember nem kapott megfelelő kórházi akut fekvőbeteg-ellátást az elmúlt évben.

Hasonlóan szomorú, hogy minimum 20 százalékkal esett vissza a kórházi kezelést igénylő, és azt meg is kapó kardiológiai betegek száma. De talán mindennél beszédesebb az a tény, hogy a szívtranszplantációk száma közel negyven százalékkal, míg az egyéb szervtranszplantációk száma közel harminc százalékkal csökkentek.

Kunetz szerint

a járványkezelés alatt a szervezetlenség, a koncepciótlanság, a hozzá nem értés és a kapkodás miatt gyakorlatilag leállt az egész egészségügyi ellátórendszer. A háziorvosokat és a szakdolgozókat oltóközpontnak és telefonközpontnak használták, miközben  olyan adminisztrációs terhet raktak a nyakukba, amit a kormányhivatalok helyett végeztek el. A szakrendelők dolgozóit kórházi COVID ellátásra vezényelték, míg a kórházi orvosokat össze-vissza helyezték. 

A teljes szöveget itt lehet elolvasni.

Azok, akik változtathatnának a magyar egészségügy elkeserítő helyzetén, továbbra is homokba dugják a fejüket. Kásler emberierőforrás miniszter szerint “az egészségügyi ellátórendszer meg sem rendült” a járvány alatt, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény elfogadása után pedig nem hogy mennének, ezrével érkeznek az állami egészségügybe a dolgozók.

Gulyás Gergely szerint míg Európa számtalan országában ellátási nehézségek, ellátatlan betegek is voltak, addig Magyarországon – természetesen rendkívüli, megfeszített erővel –beteg nem maradt ellátatlanul.

A miniszterelnök pedig cáfol bármiféle, a rendszer megreformálására, átalakítására vonatkozó kormányzati szándékot, így aztán szinte biztosra vehető, hogy az egészségügyi rendszer ugyanilyen állapotban néz majd szembe a negyedik hullámmal.